Amikor egy ismertebb városba szervezünk programot, óhatatlanul gondolunk arra, mint Megrendelő, hogy a résztvevőknek legyen lehetősége a szálloda falain is túllátni. Természetesen nem a kisvonatos városnézésre gondolunk, hanem egy olyan programot építettünk a város köré, amely élvezhető, humoros módon mutatja be a nevezetességeket.
A városi kalandtúrát egy mission impossible küldetésként egy történetre építjük és megfűszereztük egy kis nyomozással. Vajon sikerül kideríteni és felgöngyölíteni az esemény szálait?
Ennél a programnál a legizgalmasabb, amikor a végén a csapatok élménybeszámolót tartanak, a valós vagy vélt helyes útirányról. Legutóbbi „esettanulmány” során többek között egy hajléktalan embert véltek szereplőnek, aki olyan meggyőzően tagadta, hogy tényleg nem ismeri Kázmért, hogy 20 perc faggatózás után el kellett hinnie a csapatnak, hogy valóban semmi köze nincs a programhoz. Természetesen a karitatív szellem sem hiányzott a Megrendelőnél, hiszen a program végén némi élelemmel ellátták a férfit.
Némi kitérővel az is megvilágosodott, hogy egy bizonyos hely nem feltétlen csak „éjszakai szórakozóhely” nevét szimbolizálja és minden bizonnyal fényes nappal nem Susan várja őket csábító tekintetével, így elengedve a fantázia szárnyait kicsit más irányba kellett kutakodni.
Szakállas és kopasz úriember valljuk be őszintén, nem minden utcasarkon jön velünk szembe. A véletlen játéka azonban most közbeszólt, hiszen a körülmények és a leírt feladat is passzolt, de az a kopasz-szakállas, az nem az a kopasz-szakállas volt.
Találkoztunk olyan hétköznapi személlyel, aki teljes átéléssel felvállalt egy szerepet, mert azt hitte kandi kamera forog elrejtve, a csapat pedig úgy vélte, hogy ő bizony egy beépített ember.
Ebből is látszik, hogy még egy előre megtervezett forgatókönyvet is átírhat a véletlen. És ettől izgalmas ez a játék!